Bevezető
Litvánia, hivatalosan Litván Köztársaság (litvánul Lietuvos Respublika, Lietuva) állam Északkelet-Európában, a Balti-tenger partján. Északról Lettország, délkeletről Fehéroroszország, délről Lengyelország és délnyugatról Oroszország Kalinyingrádi területe határolja. Egyike a három balti államnak. Fővárosa, az "új Prágaként" emlegetett Vilnius büszkélkedhet Kelet-Európa legnagyobb barokk óvárosával. Litvánia földrajzi adottságai rendkívüliek. Ha arra járunk, ne hagyjuk ki a déli erdőségeket, a varázslatos Kur-földnyelvet és a partvidéket Nemunas deltájáig.
Éghajlat
Az éghajlat óceáni és nedves kontinentális között változik, csapadékos, mérsékelt téllel és nyárral. Az évi átlaghőmérséklet 6 °C. Az évi csapadék mennyisége 900 mm. Az ország keleti része számottevően szárazabb, mint a partvidék.
Közlekedés
Az országban európai szintű autópályahálózat van kiépítve. Sok a gyorsforgalmi út is. A legfontosabb út az E67-es Via Balticának nevezett út. A hajóközlekedés is kielégítő. Rendszeresen járnak hajók Kielbe és Sassnitzbe is. Légiközlekedés többnyire Helsinkin vagy Varsón keresztül történik az EU felé.
Litvániának a közlekedés-földrajzi helyzete kedvező. Kijárata van a Balti-tengerre, fontos köz- és vasútvonalak haladnak át rajta É-D-i és K-Ny-i irányban. A Nemunas teljes hosszában hajózható, fő folyami kikötője Kaunas. Kevés a jó tengeri kikötője, de azok fagymentesek; legfontosabb Klaipéda. Vasútvonalának hossza 2002 km, az országos közutaké 68 160 km, ennek 90%-a aszfaltozott. Közlekedéshálózatának központja Vilnius, amely légi összeköttetése van Moszkvával és a balti államokkal.
Kulturális világörökség
- Vilnius történelmi központja;
- Kur-földnyelv (Oroszországgal közös);
- Kernave régészeti területe;
- Struve földmérő vonal litvániai emlékei: Panemunėlis, Nemenčinė, Nemėžis
Nemzeti parkok
- Aukštaitija Nemzeti Park - fenyvesek, tavak, kis falvak az ország keleti részén.
- Dzukija Nemzeti Park - erdők és mocsarak között régi erődök.
- Trakai Történelmi Nemzeti Park - Trakai kis sziget egy tavon. A szigeten régi vár, benne ma történelmi múzeum működik.
Hagyományok
Vallás
A litván pogány vallás valószínűleg animisztikus természetvallás volt, azaz a természet részeként felfogott emberek és állatok, növények, kövek között nem éreztek éles határt.
Prágai Jeromos 1392-től 1398-ig tett hittérítő útjáról beszámolt a későbbi II. Pius pápának: három dolgot említett, mint amit a pogány litvánok szentnek tartanak:
1. a kígyókat (számukra mindig ott volt a tej a ház vagy a pajta sarkában);
2. az örökké égő tüzet (amely a megtisztulást segíti elő);
3. az erdős ligeteket (a litvánok szerint egy kőben, tóban vagy a berekben is titokzatos életerő lüktet, amely ezekben a természeti tárgyakban mintegy összesűrűsödik, amitől ezek hatalmat nyernek, szentté válnak, a jó szelleme költözik beléjük)
Nem ruházták fel emberalakkal a természeti jelenségeket, nem voltak bálványimádók sem. A fák közül a tölgynek, a hársnak, a fenyőfának és a jávorfának tulajdonítottak különleges életerőt.
Az állatok közül a bikát, lovat és a kakast ruházták fel különleges életerővel. A litván nemzeti címerben is szerepel a ló.
A legfőbb lény az istenatya (Dievas) nevet viselte, s a nappali világosságot hozó istent jelentette. Fiát, Perkūnast később villám- és mennydörgésistennek tartották. Gediminas litván nagyfejedelem (1316–1341) mint egyetlen istenre utalt rá egyik levelében.
Valószínűleg Perkūnas lehetett a főisten Dievas előtt. Amikor az életerő a nemek szerint megkettőződött, Perkūnas lett a férfiisten, Žemyna (a nőnemű žemė - "föld" szóból ered a neve) a föld istennője.
A rossz elleni leghatásosabb eszköznek a tüzet tartották. Hittek, de a halál utáni életben, feltámadásban nem. Halottaikat azért égették el, hogy lelkük érintkezhessen majd a csak lélekkel rendelkező istennel és a többi emberi lélekkel egyaránt.
Úgy tartották, hogy az állatnak csak teste van, lelke nincs, ezért lovaikat a halottak hamvai mellé eltemették. A régészek emberi tetemeket nem találtak a pogány időkből, ezért a nép korai kultúrájáról viszonylag keveset tudhattak meg.
Népviselet
A népviseletek tájegységenként változnak: több vidéken is a kockás szoknya volt a parasztasszonyok jellegzetes viselete. A kötény mintázata, hossza szintén vidékenként eltérő sajátosságokat mutat.
Négy litván területnek alakult ki sajátos népviselete:
- Žemaičiai (nagyrészt nyugati területek)
- Aukštaičiai (a központi és zömmel keleti terület)
- Suvalkiečiai (a délnyugati terület)
- Dzūkai (a délkeleti terület)
Gasztronómia
A szakácsművészet fejlődését két irányzat befolyásolta:
1. a XIV-XVIII. sz.-ban létrejött kiváltságos rétegek (főnemesség, köznemesség) konyhája, az ún. régi litván vagy ólitván konyha, amelynek a folytonossága később megszakadt;
2. a XIX. sz. utolsó harmadára kialakult litván paraszti konyha, az ún. újlitván konyha, amelynek nincs kapcsolata az ólitván konyhával, annál inkább hasonlít azonban a baltikumi népek konyháira.
Ólitván konyha
Orosz, lengyel, tatár és német hatásokra alakultak ki bizonyos ételek, mint pl. a litván borscs, a pelmenyi (koldūnai) vagy a sózott, szárított, félbehasított libák. A soknemzetiségű országban bonyolult, olykor mértéktelenül sok hozzávalóból álló étkek terjedtek el (pl. žemaitijai libaleves).
A keleti konyha hatására megismert müszaka olyan régi litván halételek megjelenéséhez vezetett, mint a csuka savanyú káposztával. A vadászatnak köszönhetően az ólitván konyhában a prémes vadból, mocsári, vízi vadakból készült ételek terjedtek.
Már a 14-16. században exportáltak szárított vadhúst és füstölt vaddisznóhúst Nyugat-Európába. A vaddisznó-sonka olyan nívós termék volt, hogy a litván államban fizetőeszközként használták a 15. században.
Kedvelt szinte minden méhészeti termék (híg házi sör, mézsörök, mézeskalács). Az ólitván konyha a lengyel konyhaművészet hatására gyakrabban használ félkész és késztermékeket (kolbászokat, füstölt húsokat, túrót, tejfölt, aludttejet, olajat), mint kész meleg ételeket.
Újlitván konyha
Az újlitván konyhára jellemző a sok előétel és a burgonyás-húsos, burgonyás-tejes, burgonyás-tojásos meleg második fogások fogyasztása.
A sózott és füstölt húsok mellé semleges ízű, gyakran teljesen sótlan zöldséges vagy gabonás körítés illik. Sajátosan litván körítés az árpa (gyöngykása és árpakása), káposzta, fehérrépa, karórépa, sárgarépa, borsó, de mindezekből csak keveset fogyasztanak.
A baltikumi konyhák közül a litvánban a legelterjedtebb a fűszerhasználat, bár ez is csak főleg majoránnára, fűszerköményre, petrezselyemre, hagymára, kaporra korlátozódik. Nemzeti fűszernek tartják a köményt és a majoránnát.
A tea sajátos litván elnevezése: "arbata".
A cukrászkészítmények az egész Baltikumban a német konyha hagyományait őrzik. A litvánok mézzel és fekete borssal, illatos (jamaikai) borssal, citromhéjjal, szerecsendióval teszik ezeket még finomabbá.
Ünnepek
- Január 1. - Újév (Naujieji metai)
- Február 16. - Az állam helyreállításának napja (Lietuvos Valstybės atkūrimo diena)
- Március 11. - 1990, Litván függetlenség napja (Lietuvos nepriklausomybės atkūrimo diena)
- Húsvét (Šv. Velykos)
- Május 1. - Nemzetközi munkanap (Tarptautinė darbo diena)
- Anyák napja (Motinos diena)
- Június 24. - Szent Iván, "Rasa" napja (Rasos ir Joninių diena)
- Július 6. - Államalapítás napja (Lietuvos karaliaus Mindaugo karūnavimo diena)
- Augusztus 15. - Nagyboldogasszony (Žolinė)
- November 1. - Mindenszentek napja (Visų Šventųjų diena)
- December 25-26 - Karácsony (Šv. Kalėdos)