Bevezető:
Budapest mesés dunai panorámájával, gazdag szecessziós és barokk építészetével az ország első számú látnivalója. A fővároson kívül várromok, megfiatalító gyógyfürdők, római és török kori maradványok, valamint elragadó tavak és páratlan borvidékek várják az ide érkezőket. Most, hogy csatlakozott az Európai Unióhoz, bízvást elérkezett az idő, hogy megismerjük Magyarországot.
Éghajlat
Magyarország három éghajlati terület határán helyezkedik el, időjárását a keleti nedves kontinentális, a nyugati óceáni, az északi sarkvidéki légtömegek és a déli-délnyugati mediterrán hatás alakítja. Az évi középhőmérséklet 8–11 °C, amelynek viszonylag magas, 20–25 °C-os az ingadozása. A hőmérséklet átlagos értéke januárban a legalacsonyabb, 0 – -4 °C, júliusban a legmagasabb, 18–22 °C. A napsütéses órák száma évente 1750–2200 között van, ez az Alföld déli és középső részén a legmagasabb; a Dunántúl nyugati és az Északi-középhegység északi oldalán a legalacsonyabb, ami fontos tényező a mezőgazdaság szempontjából. Az évi átlagos csapadékmennyiség 500–900 mm: az Alföldön 500–600 mm, a Dunántúl délnyugati tájain, valamint a hegységek magasabb részein 750–900 mm. Az északnyugati szél az uralkodó. A valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, mínusz 35 °C-ot 1940. február 16-án Görömbölytapolcán, Miskolc közelében regisztrálták.[12] A valaha mért legmagasabb hőmérsékletet, 41,9 °C-ot 2007. július 20-án Kiskunhalason mérték. Legtöbbször a Nógrád megyei Zabaron van a napi leghidegebb.
Élővilág, természetvédelem
Magyarország állatvilágát tekintve az egyik leggazdagabb ország Európában. Az eredeti állapotában fennmaradt növény- és állatvilág védelmére az országban 10 nemzeti parkot, 38 tájvédelmi körzetet, 142 országos természetvédelmi területet, egy természeti emléket (Aggtelek-Rudabánya-Szendrő alapszelvények) és 1125 önkormányzatok által védett természeti területet hoztak létre eddig, összesen 816 008 hektáron. Az ország védett természeti értékei közé számos park, erdő, hegy, tó, folyószakasz, vizes élőhely és barlang tartozik. A legfontosabbak régiók, Budapesten a Városliget, a Margit-sziget, a Gellért-hegy, a Sas-hegy és a Pál-völgyi-cseppkőbarlang. A Dunántúlon a világörökséghez tartozó Fertő tó, a termálvizes Hévízi-tó, a tapolcai tavas-barlang, a tatai Öreg-tó, a Velencei-tó és kirándulóövezete, Tihany belső tavai és geológiai tanösvénye, az abaligeti cseppkőbarlang, a szársomlyói természetvédelmi terület, a villányi kőbánya őslénybemutatója, a fertőrákosi kőfejtő, a Dunakanyar, valamint a régió nagy kiterjedésű erdőségei, a Pilis, a Dunántúli-középhegység (Bakony, Vértes, Visegrádi-hegység), a Gemenc, a Gyulaj, az Alpokalja és a Mecsek. Észak-Magyarországon az Északi-középhegység számos túralehetőséget kínáló erdőségei és a látványos természeti értékei, a Börzsöny, a Mátra, a Bükk, Lillafüred, az Aggteleki Nemzeti Park és a bükki barlangok. Az Alföldön a Hortobágy, ami világörökségi helyszín, Bugac, Mártély a Tisza holtágaival és a kunhalmok.
Számos település rendelkezik a helyi növényvilágot bemutató arborétummal, a legismertebbek a Vácrátót, a Zirc, a Badacsonytomaj, a Kám, a Kőszeg, a Kámon, a Vép, a Szeleste és a Szarvason találhatók. A különleges állat-bemutatóhelyek közé tartozik a nyíregyházi sóstói vadaspark, a kardoskúti hagyományos állattartó telep, a mezőhegyesi és a bábolnai állami ménes, a dévaványai túzokrezervátum, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum és a Veresegyházi Medvepark. Magyarországon az összes hüllő- és kétéltűfaj védelem alatt áll - ez alól az egyetlen kivétel a betelepített vörösfülű ékszerteknős.
Közlekedés
Magyarország legtöbb, tömegközlekedést alkalmazó városában a távolsági közlekedésért is felelős Volán-társaságok bonyolítják a helyi közlekedést, autóbuszokkal. Hat városnak van saját tömegközlekedési vállalata (Budapesten a BKV, Debrecenben a DKV, Kaposváron a KTRT, Miskolcon az MVK, Pécsen a Tüke Busz, Szegeden az SzKT), melyek vagy csak autóbuszokkal, vagy villamossal, trolibusszal, metróval és más közlekedési eszközökkel is szállítják az utasokat, helyenként alvállalkozókat is bevonva, vagy a helyi Volán-társasággal együttműködve.
Közúti közlekedés
Magyarország személy- és teherforgalmának legnagyobb része közúton történik. A gyorsforgalmi utak hossza 2010. március 31-én közel 1300 km, valamint a hosszú csomóponti ág és pihenőhelyi utak: 366 km.
A közúti távolsági tömegközlekedést a Volán-társaságok bonyolítják, melyből 24 létezik.
Vasúti közlekedés
Searchtool right.svg Bővebben: Magyarország vasúttörténete és Magyarország vasúti közlekedése
Magyarország közforgalmú vasúti hálózata
Magyarországon a vasút – a közút után – a második legjelentősebb közlekedési ág. Vasúthálózatunk sugaras szerkezetű, melynek központja Budapest. Vasúti csomópontokat építettek ki a nagyobb hídvárosoknál, mint például Szolnok. Fontos csomópontok a gazdasági központok, mint Székesfehérvár vagy Miskolc. A Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) bekapcsolódott az európai konténerforgalomba. A MÁV Pályavasúti Üzletága kezeli Magyarország vasúti infrastruktúrájának jelentős részét, leszámítva a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) által üzemeltetett Helyiérdekű Vasutat (HÉV), a Győr-Soproni-Ebenfurti Vasutat (GYSEV) és a legtöbb kisvasutat. Az általa kezelt vonalak hossza 7606 km, ebből 7394 km a normál nyomtávolságú, 36 km széles nyomtávolságú (Záhony-Eperjeske térségében), 176 km pedig keskeny nyomtávolságú vonal.
Vízi közlekedés
A magyar tengeri hajózás, amely kizárólag az árufuvarozásra koncentrálódott, erősen visszaszorult. Magyarországnak két tengerjáró hajója van, amit az orosz államadósság törlesztéseként kapott.
Magyarország nagyhajózásra alkalmas vízi útjainak hossza körülbelül 1600 km. Ennek 85%-a állandóan, 15%-a időszakosan hajózható. A vízi úthálózat hosszának 53%-a a Duna vízgyűjtő területéhez, 47%-a pedig a Tiszáéhoz tartozik. Belvízi hajóinkkal a Duna-delta (Fekete-tenger) és a Rajna torkolat (Északi-tenger) kikötőibe tudunk szállítmányokat eljuttatni. A Duna-Majna-Rajna víziút rendszer teljes hajózható hossza Rotterdamtól Szulináig 3505 km.
Légi közlekedés
Searchtool right.svg Bővebben: Magyarország légi közlekedése
Magyarországon öt nemzetközi repülőtér üzemel, de az utasforgalomnak több mint 90%-át a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bonyolítja le.
Kultúra
A magyar zenéből legismertebb a magyar népzene és olyan jelentős magyar zeneszerzők művei, mint Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Utóbbi kettő gyakran fel is használta a magyar népzene hagyományos motívumait. Több mint 200 000 különböző népi dallamot jegyeztek már fel, és a gyűjtésük ma is folyik. Ritmusát tekintve a magyar népzene jellemzően daktilus alapú, hasonlóan a magyar nyelvhez, amelyben a szavak első szótagja mindig hangsúlyos. Magyarországon élő vagy innen származó, nemzetközileg elismert kortárs zeneszerzők Ligeti György, Kurtág György, Eötvös Péter és Jeney Zoltán. A 20. század világhírű magyar zeneművészei közé tartoztak például Fischer Annie, Banda Ede vagy Cziffra György.
A magyar irodalom az egyes szerzők sikere ellenére nem túl közismert külföldön. Ez az állapot napjainkban kezd megváltozni, elsősorban német nyelvterületről, illetve a szomszédos országokból kiindulva. Kertész Imre irodalmi Nobel-díját a magyar széppróza rég várt elismeréseként köszöntötték. A költészetünk nagyobb népszerűségnek örvend: Petőfi Sándort több tucat nyelven ismerik, Szabadság, szerelem című verse például még Kínában is tananyag. Molnár Ferenc művei külföldön is nagy sikert arattak.
Tudomány és Nobel-díj
Magyar Tudományos Akadémia (rövidítve: MTA): 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István (1791–1860) birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság (a mai Tudományos Akadémia) létrehozására. Tettét más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták. Az MTA tudományos köztestület, amelynek fő feladata a tudomány művelése, a tudomány eredményeinek terjesztése, a kutatások támogatása, a magyar tudomány képviselete.
Ünnepek és emléknapok
- Január 1. Újév
- Március 15. Az 1848-as forradalom ünnepe
- Változó Húsvét (vasárnap és hétfő)
- Május 1. A munka ünnepe
- Változó Pünkösd (vasárnap és hétfő)
- Június 4. A nemzeti összetartozás napja
- Augusztus 20. Szent István ünnepe
- (állami ünnep) igen
- Október 6. Aradi vértanúk
- Október 23. 1956-os forradalom ünnepe
- November 1. Mindenszentek
- December 24. Szenteste
- December 25. és 26. Karácsony
- December 31. Szilveszter
Egészségügy
Az országban az alábbi betegségekkel kell kiemelten számolni:
Kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás (Kullancs encephalitis)
Javasolt oltás bizonyos területeken vagy fokozottabban veszélyeztetett utazóknak.
Kullancs encephalitis elleni védőoltás
Fontos!
Tetanus és diftéria elleni oltásból 10 évente ismétlő oltás szükséges. Amennyiben 10 éve nem kapott diftéria és tetanus elleni védőoltást, annak felvétele javasolt. Továbbá utazás előtt javasolt a szükséges, kötelezően kapott gyermekkori védőoltások megismétlése.
Hazatérés után
Ha az utazásról való hazatérés után valamilyen betegséget észlel, mielőbb keressen fel szakorvost!
Figyelem:a fenti leírások általános információt tartalmaznak. Utazás előtt legalább egy hónappal keressd fel háziorvosod vagy az hozzád legközelebbi megyei oltóközpontot és kérj tanácsot, valamint szükség esetén védőoltásokat. A konzultáció során az orvos személyre szabott információkkal lát el és az eddigi betegségeidet (pl. allergia), oltásaid figyelembe véve írja fel a gyógyszereket, védőoltásokat. Terhesek, gyermekek, krónikus betegségben szenvedők számára az orvosi konzultáció elengedhetetlen. Amennyiben utazás előtt egy hónapnál kevesebb idő áll rendelkezésedre, akkor is érdemes felkeresni háziorvosod, illetve a megyei oltóközpontot, hogy a megfelelő információt megkaphassd a betegségek lehetséges megelőzéséről.