A kontinens átlagosan 300 m-rel emelkedik a tenger szintje fölé; teljes területének mindössze 6%-a van 610 m-nél magasabban.
Területének 85%-át az úgynevezett Outback, vagy magyarra lefordítva a "hátország" alkotja, amelyet a világ egyik legősibb tája foglalja el. Vörös sziklák, vörös por, okkerszínű síkságok, bíbor színben úszó hegyek, ragyogó kék ég és magányos házikók jellemzik a végeláthatatlan sivatagi tájat.
Ausztrália földrajzi szempontból három részre osztható:
1. délen és délkeleten: tengerparti síkság és a Nagy-Vízválasztó-hegység
Itt található a kontinens legmagasabb csúcsa, a 2228 m magas Mount Kosciuszko az Ausztrál Alpokban, továbbá az ország mély folyói és vulkanikus képződményei. Az átlagosan 65 km széles, alacsony parti síkság keleten, délkeleten és délnyugaton övezi a kontinenst. Ez Ausztrália legsűrűbben lakott része.
A parti sík területeket a szárazföld belsejétől az átlagosan 1220 m magas Nagy-Vízválasztó-hegység választja el. Ez északról, a York-félsziget végén található York-foktól (Cape York) indul, és a keleti parttal párhuzamosan, 3000 km hosszan – a délkeleten lévő Victoria államig húzódik.
2. középen: Belső-ausztráliai-medence
Elkülönülő részei északon a Carpentaria-öböl síksága, délen a Murray-Darling-alföld és nyugaton az Eyre-tó térsége.
3. nyugaton: Nyugat-ausztráliai-fennsík
A Nyugat-ausztráliai-pajzs átlagosan 300-500 m magas és a kontinens 60%-át foglalja el. Legnagyobb részét bokros sztyepp fedi, peremén helyezkednek el Ausztrália legnagyobb sivatagjai a Nagy Homoksivatag, a Gibson-sivatag, a Nagy-Viktória sivatag és a fátlan Nullarbor-síkság, valamint a Föld legősibb sziklái. A fennsíkot elszórtan kisebb hegyek, mint például a Macdonell-hegység és az Uluru bontják meg.
Ausztrália szerves részét nem alkotja, mégis együtt szokás emlegetni az Ausztráliával annak északi részén található Óceániát. Óceánia szigetvilágát Mikronéziára, Melanéziára, Polinéziára, valamint Új-Zélandra osztjuk.
Óceánia, avagy a Csendes-óceáni térség a Csendes-óceán szigetvilágának összességét, tágabb értelemben teljes területét jelenti. Geológiai értelemben a csendes-óceáni kéreglemezen fekszik, de azért nem tekintjük geológiai kontinensnek, mert túlnyomó többsége óceáni kéreg és nem kontinentális kéreg. Az óceáni szigeteken kívül hagyományosan ide sorolják Új-Guineát és Új-Zélandot is, amelyek azonban az ausztrál–indiai kéreglemezhez tartoznak, kivéve Új-Zéland délkeleti csúcsát.
Éghajlat
Földrajzi elhelyezkedése következtében Ausztrália egyharmadára a trópusi, kétharmadára a mérsékelt óceáni éghajlat a jellemző. Az évszakok az európaihoz képest féléves eltolódásban váltják egymást: amikor nálunk tél van, ott akkor van nyár.
A partközeli területeken az óceánok, tengerek kiegyenlítő hatása mérsékli a téli és nyári, illetve a nappali és éjszakai hőmérsékleti szélsőségeket. Sydney-ben[4] például a januári – tehát nyári – középhőmérséklet 22 °C, júliusban – tehát télen – általában 12 °C körül van. (Viszonyításul: Budapesten a téli-nyári átlagos középhőmérsékleti érték közötti különbség 23 °C körüli.)
A belső területeken azonban szélsőséges hőmérsékleti értékek is jellemzőek a kontinentális éghajlati hatás miatt. Meghatározza a hőmérséklet alakulását a tengerszint feletti magasság is. Az éghajlat további alakítói a légáramlások: a nyári passzátszelek, amelyek bőséges csapadékot (nyári monszun) hoznak a kontinens északi, északkeleti részére és a keleti partvidékre.
A téli időszakban a nyugati szélrendszer esőfelhői öntözik a déli, délkeleti partokat és Délnyugat-Ausztráliát. A kontinens belsejében és északon – a délkeleti passzátszelek miatt – azonban a tél száraz. Mivel magas hegyek nem szabdalják a légköri képződményeket, gyakoriak a szélsőséges időjárási jelenségek, a hatalmas szárazságok vagy a pusztító áradások. Ausztrália északi partvidékén november és március között pusztító hurrikánok söpörhetnek végig.
Élővilág, természetvédelem
Ausztráliának növény- és állatvilága egyedülálló, mert évmilliók óta elkülönült a többi kontinenstől. Egykor Ázsia keleti részéhez csatlakozott, de úgy 50 millió éve különvált tőle — ekkor keletkezett a Maláj-félsziget tengerbe nyúló földnyelve.
Abban az időben háromféle emlőscsoport népesítette be Földünket: a tojással szaporodó kloákások, az erszényesek és a méhlepényesek. A kloákás és az erszényes emlősök 50 millió évvel ezelőtt érkeztek Ausztráliába, mielőtt a tenger végképp elválasztotta volna az ázsiai földrésztől. A végeláthatatlan síkságokat kenguruk népesítették be, és itt telepedtek le a kisebb erszényesek is, mint a talajba vájt alagutakban közlekedő közönséges vombat és patkánykenguru.
A leginkább az európai farkasra emlékeztető tasmán tigris volt a csúcsragadozó, a tasmán ördög funkciója a mi kontinensünkön honos menyétfélékének (nyest, hermelin stb.) felelt meg. Az északi erdők fáit a kuszkuszok, a koalák és az erszényes mókusok népesítették be. Ez az egyedülálló, gazdag állatvilág veszélybe került. A gyarmatosítók különféle állatokat telepítettek be: a prériket elpusztító nyulakat és birkákat, amik Ausztrália szárazabb vidékeire szorították ki a kengurukat. A macskák és rókák megjelenése nyomán a zsírfarkú erszényescickányt, a vombatot és a közönséges erszényesnyulat hamarosan a kihalás fenyegette. Ausztrália különleges növényei közül híresek az eukaliptuszok (közülük egyes fajták leveleit előszeretettel fogyasztják a koalák, valamint az akáciafélék és a kefevirágok. Az ausztráliai növényfajok közös jellemzője a nagy fényigény.
forrás: wikipedia